Főoldal arrow Hirek arrow Fejlődés arrow Négy községrésznek lesz vezetékes ivóvize Gyimesfelsőlokon
Négy községrésznek lesz vezetékes ivóvize Gyimesfelsőlokon PDF Nyomtatás Email
Írta: Székelyhon   

Mintegy négy éven át tartó munkálatok után befejeződött Gyimesfelsőlokon az ivóvíz hálózat gerincvezetékének lefektetése. A beruházás a település négy falurészét érintette, a fogyasztók hálózatra történő csatlakoztatása tavasszal kezdődik.

 

„Még 2006-ben nyertük meg a pályázatot, a 7-es kormányrendelet révén finanszírozott projektnek 2008-ban fogott neki a székelyudvarhelyi Termolang Kft.” – tájékoztatott Timár Zsombor László polgármester. Mint kifejtette, a hálózat hossza 15,5 kilométer, és négy falurészt érint: Tatros-forrás, Felsőlok, Görbepataka, Nyíresalja. A felsorolt községrészek esetében kimaradt a beruházásból néhány kisebb utca, ezeknél nem igazán mutatkozott igény az vezetékes ivóvíz iránt. Szintén nem volt része a munkálatoknak Ugra-pataka, illetve Komját. A polgármester elmondta, előbbi saját hálózattal rendelkezik, amit a lakosok építettek ki, utóbbi majd az esetleges bővítés során jöhet számításba, már ha lesz igény vezetékes részre.

„Mindenesetre a községnek nagy része le van fedve. Ami még fontos, a fővezetéken, az előírásoknak megfelelően, közkutak és tűzoltó csapok is találhatóak” – nyomatékosított a községvezető. Mint kiderült, az új hálózatot hegyi források befogásával táplálják a Gáborok és Görbe-patakán található víztározókból két tisztító állomáson keresztül. A polgármester kihangsúlyozta, a víz szabadeséssel érkezik, pompákat nem kell használni, ez jelentősen csökkenti a működtetési költségeket. Timár Zsombor László azt is elmondta, arról még nem született döntés, hogy kire bízzák a hálózat üzemeltetését.

 Forrás: www.szekelyhon.ro

 
Következő >

Statisztika

Tagok: 120
Hírek: 74
Webcímek: 2
Látogatók: 227735

Képek Véletlenszerüen



© 2012 Gyimesfelsolok.ro
Powered by Ambrus László
www.firmeproduse.ro
Firme - Produse - Anunturi - Hotels