Főoldal arrow Hirek arrow Rendezvények arrow Idősek világnapja
Idősek világnapja PDF Nyomtatás Email
Írta: T.Zs.   

 Az ENSZ először 1991-ben rendezte meg az idősek világnapját, azóta minden év október 1-én megemlékezünk a Föld mintegy hatszázmillió lakosáról.

 

A demográfiai adatok szerint jelenleg a Földön körülbelül hatszázmillióra tehető az idősek száma, az elkövetkező húsz évben pedig számuk megkétszereződik. Ahogyan már a népesedési világnapnál szóba került, a jóléti társadalmakban régóta problémát okoz a születések számának csökkenése, ezzel együtt pedig a lakosság elöregedése. Azokban az országokban, ahol a túlnépesedés okoz gondot, várhatóan a születések száma ugyancsak csökkeni fog, és negatív népszaporulat alakulhat ki.

Az ENSZ Közgyűlésének határozata alapján először 1991-ben rendezték meg az idősek világnapját, 1999-ben pedig hasonló elnevezésű éves rendezvénysorozatot tartottak. Az intézkedés célja, hogy középpontba helyezzék a méltóságteljes öregkort. 

 

2011. október 2-án, vasárnap Gyimesfelsőlokon is köszöntik az idősöket. 11,3o – kor szentmisét végeznek,  majd 13 órától a kultúrotthonban egy kis kulturális műsorral kedveskednek az idősöknek, a Polgármesteri Hivatal és a Caritas szervezésében. (T.Zs.)

 
< Előző   Következő >

Statisztika

Tagok: 120
Hírek: 74
Webcímek: 2
Látogatók: 227741

Képek Véletlenszerüen



© 2012 Gyimesfelsolok.ro
Powered by Ambrus László
www.firmeproduse.ro
Firme - Produse - Anunturi - Hotels