Főoldal arrow Hirek arrow Friss hirek arrow Adj Isten, Testvér!
Adj Isten, Testvér! PDF Nyomtatás Email
Írta: Kocsán László   

A csángófesztivál sodró szombat délutáni programfolyamába belefért egy elmélyültebb, csendesebb rendezvény is. A városháza dísztermében ünnepélyes keretek között írta alá Szabó Tamás, Jászberény város polgármestere és Timár Zsombor László, Gyimesfelsőlok polgármestere a Testvértelepülési Nyilatkozatot, megerősítve a Gyimesfelsőlokon már írásban kinyilvánított szándékukat. Az ünnepélyes ceremónián jelen volt Topolcsány és Conselve testvérvárosi delegációja, a képviselő-testület számos tagja, a város érdeklődő polgárai és jónéhány csángó testvérünk. Ilyen színes még nem volt az ülésterem, annyi bizonyos.


Timár Zsombor László szép magyarsággal megfogalmazott gondolataival kezdődött az ünnepség. Elmondta, hogy mindkét település polgárainak szívében régi kapcsolat öntetett hivatalos formába az 1000 éves határ közelségében lévő kis település és Jászberény között. Timár Zsombor-László kiemelte: öröm számára és a Gyimesfelsőlokon élő csángó magyarok számára, hogy Jászberény a Csángó Fesztivál révén felkarolta, segíti a csángókat, s nagyon büszkék erre az új kapcsolatra. Jászberény, a nagyobb testvér húsz éve felkarolta, s azóta nem engedi el a karjukat.


– Ebben az ünnepélyes pillanatban különösen fontos, hogy az elérzékenyülés és a könnyes szem helyett a realitásérzékünk megmaradjon. Tudnunk kell, hogy nagyapánk lefeküdt Magyarországon és felébredt Romániában, és nem a vonaton aludt el, hanem a saját ágyában. Édesanyám magyar állampolgárként született, ő inkább visszakapja az állampolgárságát, mint megkapja. Én magam itt, Jászberényben szeretném megkapni a magyar állampolgárságot.


Timár Zsombor László hálás köszönetét fejezte ki Magyarországnak és Jászberénynek, megjegyezve, hogy teljes a boldogsága a szavazati jog megadásával lenne.

 

 

Szabó Tamás, Jászberény polgármestere továbbvitte Timár Zsombor László testvér hasonlatát, és annak a határozott véleményének adott hangot, hogy ebben a kapcsolatban nem lesz sem vélt, sem érzékelhető alá és fölérendeltség. Minden családban van idősebb és fiatalabb testvér, de a családi kapcsolat lényegileg egyenlő. Megfogalmazása szerint eddig is sokat kapott egymástól a két település, s ez a jövőben is így lesz.

 Szabó Tamás elmondta, hogy fontosnak tartja a két település aktív polgáraira épülő kapcsolatot, melyet ennek a hivatalos formának erősíteni, mélyíteni kell, és tudja, hogy ez a kapcsolat minden téren szélesedni fog. Örömmel vette polgármester társa kívánságát, hogy itt szeretné megkapni magyar állampolgárságát, remélve, hogy erre mihamar sor kerülhet. Végül a húszéves közös múlt kapcsán együtt gondolkodásra és ünneplésre invitálta a jelenlévőket.


Az ünnepélyes aláírások, és a dokumentumok cseréje hivatalossá tette a két település testvérvárosi státuszát. Ezt hosszan tartó tapssal, állva köszöntötte a nagy tanácskozó termet zsúfolásig megtöltő közönség. A meghatottságot jól jellemezte Antal Tibor népdalénekes esete, aki elcsukló hangon szólt néhány időhúzó szót, míg visszatért az énekhangja, hogy betöltse a termet, a dallal: A gyimesi hegyek kőből vannak rakva…


Az ünnepség végén Jászberény város és három testvérvárosa delegációja kölcsönösen megajándékozták egymást. Az ünnepséghez kötődő ajándék Sisa József műve, amely a két új testvérváros címereit egy alkotásban egyesítette. Az ajándékok között az ajándékozó településre jellemzőek és igen szellemesek is voltak, Sisa József műve mellett a pityókás kenyér, olasz borok, egy emberes váza és az olasz zászló nyakkendősített változata.

 

Forrás: tutihir.hu

 

 
Következő >

Statisztika

Tagok: 120
Hírek: 74
Webcímek: 2
Látogatók: 227739

Képek Véletlenszerüen



© 2012 Gyimesfelsolok.ro
Powered by Ambrus László
www.firmeproduse.ro
Firme - Produse - Anunturi - Hotels