Dancs Annamari koncert 2008. november 5.-én este 20 órától. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség választási kampányai minden alkalommal különleges események voltak Dancs Annamari számára: koncertjei, nagysikerű szorványfellépései a Szövetség kampányának már-már elmaradhatatlan részévé váltak. Ily módon Annamari, hangja, művészi adottságai révén, aktív részese lett az erdélyi magyarságnak . Ha az elmúlt kampányokban koncertjei révén vállalt szerepet az erős érdekképviselet megőrzésében, ez évben, egy kissé meglepő, de igen megtisztelő felkérés eredményeként, Annamari jelöltként is meg fogja szólítani a választókat. Kelemen Hunor ügyvezető elnök javaslatára, az ismert művésznő az RMDSZ képviselőjelöltje lesz az ausztráliai, észak- és dél-amerikai körzetben, Károlyi Béla tornaedző-szenátorjelölt mellett. - Meglepett a felkérés, hiszen ez egy teljesen új kihívást jelent számomra – nyilatkozta Annamari a felkérést követően. Úgy véli, ez egy „nagyköveti” szerepkör, egy kultúrális misszió, amit eddig is boldogan vállalt fel, hiszen külföldi turnéi alkalmával mindig büszkén hangoztatta, hogy erdélyi, székely lány. Hitét, meggyőződését most nyilvánosabb, hivatalosabb keretek között vállalja fel, és tudja, hogy az ezzel járó felelősség is hatalmas. - A külföldi turnéim alatt megismertem a kint élő magyarok helyzetét, hogy milyen gondokkal, problémákkal szembesülnek . Én mindenképpen segíteni szeretnék, akár itthon, akár külföldön. Az elmúlt években a közönségem által lettem népszerű, most talán én is tehetek az érdekükben- folytatja az énekesnő - Itthon és külföldön egyaránt tudnunk kell, hogy kik vagyunk, ápolnunk kell hagyományainkat, otthon kell éreznünk magunkat bárhol a nagyvilágban, de úgy, hogy vigyázunk a szülőföldhöz kötő szálakra, és tudatosítjuk magunkban azt, hogy felelősséggel tartozunk az otthon maradottaknak. ---------------- Sikeresen véget ért a Dancs Annamari és Tarján Pál koncert. A rendezvényen pár száz lelkes fiatal, gyerek, felnőtt vett részt. Következő koncert: 2008-11-09, Vasárnap este 18.00 - órától, előadó Balázs Pali: Határtalan Randevú című műsor. 
Belépő:10 RON. Mindenkit szeretettel várunk!
|